EN

Dodó és Lali

.

Dodó és Lali… és az ő meséjük :)

Kb egy évvel ezelőtt mikor a teraszunkon kávéztunk, és egy nagyon jó kis délutánt töltöttünk együtt, már akkor örültem hogy megint milyen kedvest párt küldött hozzám a sors. ( Amúgy mindig, tartsa meg jószokását!  :) )

Ragyogtak, meséltek, és egy kis levendula zsákocskával leptek meg, ami azóta is otthonomban illatozik.

Aztán elindult a szervezési időszak.

Szívesen találkoztam vagy beszélgettem velük bármikor, ők pedig jótanácsaimat megfogadták.

A szolgáltatóik nagyjából már megvoltak, így a részleteket kellett a helyükre passzítani.

Dodo izgult jobban, és Lali állítása szerint ő pedig akkor kezdett izgulni ha Dodó már nem izgult… ilyen ez! :)

Augusztus 11. volt az ő nagy napjuk, Lillafüreden a Hotel Tókert Étteremben.

.

.

  Mikor odaértem épp túl voltak a fotózáson.

Koszorúslányok mint 4 szál üde csillagvirág, sárga szoknyában..

A vendégek gyülekeztek, bőséges welcome falatokkal fogadták őket… majd elcsendesültünk.

A fiatalokat  és Dodó kedves keresztanyukája adta össze, aki református lelkész, egy olyan igével, amit annak idején Dodó szülei is útravalóul kaptak.

Gyönyörű pillanat volt mikor a szertartás után piros szirmokat szórtunk , mintha  ezer kis szív röppent volna fel, beborítva őket!!

A háttér a színdarabba illő, festői Lillafüred! 

.

.

.

.

.

A vacsora után, és az egész buli alatt a vendégek nagyon élvezték a polaroid foto sarkot.

Kackiás bajszok, koronák cseréltek gazdát, miközben mindenki jókat nevetett, és ragasztgatta a képeket serényen.

.

.

És jött a nyitótánc.

Ezt most különös izgalommal vártam, hiszen készülnöm kellett.

Nagyon megtisztelő volt, hogy engem kértek fel, énekeljem Dodó egyik kedvenc Disney dalát, az I see the light-ot, az Aranyhajból… 

Ő nagyon szereti ezeket a bájos meséket, és mintha maga is egy őzike szemű, elegáns disney hercegnő volna...mellette Lali pedig a biztonságot nyújtó, eltökélt, daliás herceg.

A zene szólt, és ők csak suhantak, pörögtek a táncparketten, elveszve egymásban és a pillanatban… tényleg mint egy mesében!

.

.

A tortánál már mindenki énekelte Bruno Mars,  Marry You című számát, amit csillagszórókkal a kezünkben vártunk.

Annyira családias, és közvetlen volt az egész esküvő, megannyi jófej, kedves vendéggel, hogy teljesen családtagnak éreztem magam!

.

.

.

A Dimenzió zenekar igazán remek választás volt, mindig érezték a tempót!

 A repertoár és megszólalás is kiváló!

Mikor hazaindultam, a szememet még a táncolókon felejtettem, ahol a nagyika ropta épp feltett kézzel, Majka, Mindenki táncolt című számára! 

Nem tudom milyen multivitamint szed, de kérnék belőle! 

A két család egész éjjel együtt ünnepelt! Öröm volt ezt látni és átélni!

.

.

Az út hazafelé hosszú volt, de tele voltam szeretettel, beugrottak pillanatok, amikért csinálom ezt, szólt a rádió, és mögöttem lassan kelt felt a nap a jól ismert vasárnapi mosolyával.

Nagyon köszönöm hogy veletek lehettem!

Aki nem hiszi, járjon utánam! 

CereMóni

Esküvőd ritmusa

.

És akik egész nap dolgoztak, segítettek, akik nélkül ez nem lett volna ilyen élmémy:

Helyszín: Hotel Tókert Lillafüred 

Dekor / Virág: Demeter Virág

Zenekar: Dimenzió Zenekar

Torta: Iván Júlia

Fotós: Zelnik Péter Zénó : www.zpzfoto.hu

Video: Zelnik Bros

Szertartás Hangosítás: Hangositasmiskolc.hu

.